A NYUSZET megalakulásától kezdve (2019. okt. 7. óta) a tagszervezetek közreműködésével, a tapasztalataik egyeztetésével folyamatosan elemzi a nyugdíjasok életkörülményeit és javaslatokat fogalmaz meg annak javítására. Ennek keretén belül kikéri az adott kérdésben a szakma legfelkészültebb, országosan is elismert szakértői véleményét. Törekszik szakmailag is megalapozott állásfoglalásai kialakítására.

Megalakulása óta szinte minden hónapban, folyamatosan fellép, szorgalmazza, sürgeti a szükséges intézkedéseket a kormányzati szervek, a miniszterelnök részéről.

  • 2019 október 7-én, a 2020. január elsejei nyugdíjemelésre vonatkozóan, már az alakuló ülésen, azt igényeltük, hogy a tervezett 2,8 százalékos emelés helyett –figyelembe véve a mértékadó intézmények prognózisait is – minimum 3,2 százalékos nyugdíjemelés valósuljon meg. Ugyanakkor felvetettük, hogy az évenkénti rendszeres emelésnél (indexálásnál) a bérnövekedés is legyen számítási alap, így nem nyílna tovább elviselhetetlen mértékben a jelenlegi dolgozók és a nyugdíjasok jövedelme közötti olló. Igényeltük, hogy 2020. március végéig készüljön felmérés a korábbi nyugdíjak értékvesztéséről, és ez alapján készüljön javaslat a durva különbségek csökkentésére. Hangsúlyoztuk, hogy a kormány tekintse partnernek a mértékadó nyugdíjas érdekképviseleteket, döntései meghozatala előtt vegye figyelembe véleményüket. Egyeztetett javaslataikra érdemi válaszokat adjon.
  • Novemberben, „Taigetosz időseknek címmel kiadott állásfoglalásunkban elemeztük a nyugdíjasok helyzetét, különös tekintettel a szociális ellátásokra és az idősotthoni elhelyezésre. Azt javasoltuk, hogy a jelenlegi GDP arányos 0,3 százalék helyett, legalább az EU átlagának megfelelő 0,5 százalékot fordítson a kormány szociális és idősellátásra. Ismételten sürgettük a nyugdíjemelés módszerének és mértékének megváltoztatását, a 3 százalék feletti nyugdíjemelést és a vegyes indexálás bevezetését.
  • 2020 január végi állásfoglalásunkban követeltük, hogy– az év elején jelentősen meglódult fogyasztói áremelkedés ellensúlyozására – a kormány haladéktalanul korrigálja a költségvetésben a várható inflációt 4 százalékra és a 2,8 százalékos év eleji nyugdíjemelést azonnali hatállyal emelje fel 4 százalékra.
  • Február végi állásfoglalásunkban felhívtuk a figyelmet arra, hogy a nyugdíjasok alaposan megfizették a 2008/2009-es világválságból való kilábalás árát. Kifejtettük, hogy az elmúlt 11 évben a jelenlegi és a jövendő nyugdíjasok érdekeivel ellentétes intézkedéseket hoztak. Az elmúlt évek figyelemre méltó gazdasági növekedésére és a foglalkoztatottak nettó bérének jelentős emelkedésére hivatkozva szorgalmaztuk a nyugdíjak drasztikus bérekhez viszonyított lemaradásának megállítását és a korábbi és az újonnan megállapított nyugdíjak közötti indokolatlan és igazságtalan különbségek mérséklését.
  • Március 10-én Juhász László meghívását elfogadva a MASZSZ székházban megbeszélést folytattunk az EMMI helyettes államtitkárral, dr. Beneda Attilával és Horváth Anikó főosztályvezetővel. Napirenden voltak a nyugdíjszakmai kérdések, a nyugdíjemelés 4 százalékra való kiegészítés igényei. (Válaszukban kifejtették, hogy az infláció mértéke legkorábban augusztus végén becsülhető meg és akkor a szükséges intézkedésekre sor kerül!) Megállapodás született a személyes megbeszélések folyamatos folytatására.
  • Március 30-án „Nyílt levelet írtunk Magyarország miniszterelnökének. Ebben felhívtuk a figyelmet a nyugdíjasok romló anyagi helyzetére és egyszeri 50 000 forintos segítséget kértünk az átlagnyugdíj összeg alatti nyugdíjban részesülők számára.

A koronavírus megjelenése, a járvány terjedése jelentősen befolyásolta a tagszervezetek és a NYUSZET tevékenységének alakulását is. Átmenetileg leállt az élet. De március végére a járvány hatására bekövetkezett nagymértékű élelmiszer áremelkedés hatásának enyhítésére levélben fordultunk a miniszterelnökhöz gyors segítséget kérve az átlagnyugdíj alatti ellátásban részesülőknek. A 150 000.- forint alatti nyugdíjasok kapjanak egyszeri ötvenezer forint segítséget. (Felvetettük azt is, hogy a 100 000.- forint alatti nyugdíjasok részére emelt összegű támogatást folyósítsanak.)

  • Áprilisi felhívásunkban kérésünk megismétlése mellett egy társadalomvédelmi csomag kidolgozását, kértük a Miniszterelnöktől. Ugyanakkor ismételten az év elejei nyugdíj emelés azonnali kiegészítését 4 százalékra, azzal, hogy az év kezdetétől eltelt időszakra történjen meg a különbözet egy összegű kifizetése. Kérték a segélyezésre fordítható méltányossági keret érzékelhető emelését, valamint a jogosultsági feltételek helyzethez igazított módosítását, az ügymenet gyorsítását. A társadalmi szolidaritás jegyében sürgettük a szociális szféra dolgozói számára is egy egyszeri 500 000.- forintos juttatás kifizetését, valamint az álláskeresési támogatás folyósításának 6 hónapra emelését.
  • Májusban „Közlemény” kiadására került sor a minden idők leglátványosabb és legdrágább augusztus 20-i ünnepségeknek, mint tömegrendezvénynek a megtartása ellen.
  • Júniusban javaslatokat fogalmaztunk meg a 2021-es költségvetéshez, amelyek közül több módosító indítványként került a parlamenti Költségvetési Bizottság napirendjére.
  • AugusztusbanMagunk is alakítjuk sorsunkat” címmel adtunk ki felhívást a nyugdíjasokhoz a koronavírus fertőzés elkerülésére. Ajánlásokat fogalmaztunk meg kortársainknak a veszély csökkentésére. Felhívtuk a figyelmet a gyakori kézmosás, a maszkviselés és a távolságtartás fontosságára. Javaslatokat tettünk az önkormányzatok részére és elvárásokat a kormány részére az időskorúak védelme érdekében.
  • Szeptemberben „Többet várnak a nyugdíjasok” címmel adtunk ki újabb közleményt. Ebben megkésettnek és kevésnek ítéltük a törvény szerint járó visszamenőleges nyugdíjemelés kiegészítést. Felhívtuk a figyelmet arra is, hogy az idős emberek jövedelmük nagyobb részét költik élelmiszerekre és a korábban 30 százalékos arány, a vírus megjelenése után tapasztaltak szerint, tovább növekedhetett. Megismételtük a kiegészítés előre hozatalának szükségét és az egyszeri 50 000.- forintos segítség igényét, legalább az átlagnyugdíj alattiak részére.

Az ezt követő időszakban a járvány első hullámának időskorúakra gyakorolt hatásaival foglalkoztunk és már a második hullám érkezésére készültünk előadásokkal és on-line tanácskozásokkal.
Ennek keretében szeptember 17-én dr. Falus Ferenc tartott on-line előadást „Mit tudunk ma a koronavírus járványról” címmel, általában a vírusokról, a járvány kialakulásáról, különösen a jelenlegi koronavírus tulajdonságairól, terjedéséről és a védekezés lehetőségeiről. Falus dr. felhívta a figyelmet a maszk használatának fontosságára, a távolságtartásra és a tömegrendezvények kerülésére.

Otóber 27-én dr. Talyigás Katalin tartott on-line előadást „Idősek helyzete a COVID 19 járvány idején” címmel.
December 8-án Rauh Edit tart on-line előadást „Az idősek egészségi állapota, ellátása címmel”.

Decemberben Nyílt levelet írtunk az Idősek Tanácsának. Ebben javasoltuk a Tanácsban annak megvitatását, hogy:

  • egyszeri 50 000ft-os juttatást kapjanak a 150 ezer forint alatti ellátásban részesülő nyugdíjasok,
  • a januári nyugdíjemelés legkisebb összege 5000 forint legyen,
  • a szociális ágazatban dolgozók is kapják meg az egészségügyi dolgozóknak fizetendő 500 ezer forintos egyszeri juttatást.

A 2020. év folyamán

  •  Elkészíttettük és működtetjük a NYUSZET honlapját (www.nyuszet.hu) , valamint Facebook oldalát (www.facebook.com/nyuszet) is.
  • Országosan is ismert szakemberek részvételével megalakult a NYUSZET Tanácsadő testülete. Az előbbiekben ismertetett on-line előadások létrejötte mellett a Tanácsadó Testületben megkezdődött három téma előkészítése:
    • Új idősügyi stratégia kidolgozása
    • Új idősügyi törvény megfogalmazása
    • A nyugdíjrendszer felülvizsgálata, különös tekintettel az azonnali intézkedésekre.

Ezen három témakör koncepciójának előterjesztése még ez évben várható, a részletes kidolgozásuk a 2021-es év feladata lesz.

 

Juhász László
soros elnök

 

A NYUSZET és a média – Adunk és kapunk

A NYUSZET 2019. októberi magalakulása óta a nyugdíjas témákban megjelent közleményei és az elnök nyilatkozatai alapján is gyorsan bekerült a médiában mértékadó, megbízható és hitelesnek tartott hírforrások közé. A kommunikáció célja kettős:

  • a NYUSZET üzeneteit eljuttatni a nyilvánosságon keresztül a döntéshozókhoz,
  • olyan hiteles és megbízható információforrássá válni, amelyet az újságírók nyilvántartanak, és bizonyos témákhoz maguk is kikérik a szervezet szakértőinek – elnökének – a véleményét.

Ez a két cél a megalakulás óta eltelt másfél év alatt csaknem maradéktalanul teljesült:

  • a szervezet erős, jól megfogalmazott üzeneteinek döntő többségét használják, leközlik a meghatározó híroldalak (Népszava, 24.hu, Index, Városi Kurír, MTI, 168 óra, Napi.hu, HVG, Mérce, Portfólió, Pénzcentrum, Azénpénzem.hu, Hírklikk, Privátbankár, stb.) rádiók – zömében a Klubrádió és az Infórádió -, s Juhász László elnök az ATV-ben is többször ismertethette, kifejthette a szervezet álláspontját,
  • a NYUSZET annyira ismert – és elismert – lett mostanra, hogy jó néhány újságíró maga keresi a szervezet elnökét, hogy információt, nyilatkozatot kérjen egy adott témához. Adunk és kapunk. Információt adunk, és ezáltal ismertséget kapunk, ami jelentősen segíti a munkánkat, a véleményünk eljuttatását a döntéshozókhoz.

A NYUSZET átlagosan havonta egy közleményt kiadott, s ez alatt a kevesebb, mint másfél év alatt több tucatszor szerepelt a hírekben.

 

A NYUSZET sajtóközleményei 2019.október 7. és 2020 december 21. között.

2019

  • Október
    • 10.07.: Megalakult a NYUSZET – A nyugdíjas fórum üzent a kormánynak.
  • November
    • 11.25.: Nagyobb emelést és új nyugdíjrendszert…
  • December
    • 12.18.: A nyugdíjasoknak elegük van abból, hogy a kormány nem áll szóba velük.

2020

  • Január
    • 01.02.: A NYUSZET kevesli a 2,8 százalékos nyugdíjemelést.
    • 01.27.: Van kiút a nyomorból – a NYUSZET javaslata.
  • Február
    • 02.12.: Kevesli a nyugdíjemelést a NYUSZET – a szervezet ajánlata.
  • Március
    • 03.10.: Sajtóközlemény arról a kötetlen beszélgetésről, amelyen a NYUSZET meghívására Beneda Attila helyettes államtitkár és Horváth Anikó főosztályvezető is részt vett.
    • 03.30.: Nyílt levél a miniszterelnöknek (03.30.).
  • Április
    • 04.15.: Mentőcsomag – Azonnali segítséget kérnek a nyugdíjasok (04.15.).
  • Május
    • 05.21.: Tiltakozás az augusztusra tervezett giga tűzijáték ellen – A legnagyobb nyugdíjas szervezet is beszáll az augusztus 20-ai, „Európa legnagyobb fény- és tűzijátéka” megtartása ellen indított tiltakozó aláírásgyűjtésbe.
  • Szeptember
    • 09.12. Többet várnak a nyugdíjasok – A NYUSZET közleménye („A Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa (NYUSZET) felhívja a figyelmet arra, hogy megkésett és kevés a magas infláció miatt beígért visszamenőleges 1,5 százalékos nyugdíjemelés, ami a jelenleg hatályos törvény alapján jár a nyugdíjban és nyugdíjszerű ellátásban részesülő mintegy kettő millió hatszázezer embernek”).
    • 09.21.: Vigyázzunk az idősekre! – tájékoztató kampány.
  • Október
    • 10.26.: Nyugdíjkiegészítés: a nyugdíjasok elutasítják az 1,2 százalékot – A NYUSZET szerint a kormány megkárosítja az idős embereket – 20-nál több megjelenés.
  • December
    • 12.14.: Nyílt levél az Idősek Tanácsának.

 

2020. december 22.

Németh H. Erzsébet
kommunikációs munkatár