NYUSZET CÉLJA

A NYUSZET megalapításának célja, hogy az e Tanácsban kidolgozott előterjesztések alapján tárgyalja meg, állapodjon meg és fogadja el az időseket, nyugdíjasokat érintő rövid- és hosszútávra vonatkozó tervezeteket, melyek birtokában egységesen lehet fellépni a kormánynál közös céljaink eléréséért.

A NYUSZET önkéntes tagságon alapuló szervezet, mely a tagszervezetek egyenrangú és egyenjogú vélemény-nyilvánításán, konszenzusán, szabályokban (SZMSZ) rögzített döntéshozatali eljárásán alapul. A Tanács jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, melynek működése nem érinti a tagszervezetek egyéb tevékenységét.

ALAPÍTÓI SZERZŐDÉS

Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsát (NYUSZET)

A NYUSZET megalapításának célja, hogy az e Tanácsban kidolgozott előterjesztések
alapján tárgyalja meg, állapodjon meg és fogadja el az időseket, nyugdíjasokat érintő
rövid- és hosszútávra vonatkozó tervezeteket, melyek birtokában egységesen lehet
fellépni a kormánynál közös céljaink eléréséért.

A NYUSZET

2020. I. félévi FELADAT-TERVE

A NYUSZET

Működési szabályzata

A NYUSZET

Működési szabályzata

ISMERJE MEG MIND A HÉT

Tagszervezetünket