Az idős ember hálás a számára, szerettei számára nyújtott legkisebb segítségért, gesztusért is. Így tartja helyesnek. Divatos kifejezéssel, így szocializálódott. És általában akkor sem szól, akkor sem emeli fel a hangját, ha úgy érzi, nem voltak vele szemben tisztességesek. Csak csendben csodálkozik: ezt miért tették? Ezt érdemeltem?
A mögöttünk hagyott 2021-es esztendő bővelkedett olyan esetekkel, melyek az előbbi érzést erősítették meg sok honfitársunkban. Az év végéhez közeledve egyre tisztábban rajzolódott ki a nyugdíjasok újabb átverése. Novemberben még sokan örültek a tervezettnél jóval magasabb infláció miatti nyugdíjemelés kiegészítésnek, mely a júniusi kiegészítéssel együtt éves szinten 4,8 %-os emelést jelentett. A közelmúltban azonban egymás után jelentek meg azok a mérvadó szakmai vélemények, melyek nemzetközileg elismert, politikai pártoktól és a kormánytól független közgazdászok részéről az inflációval kapcsolatban fogalmazódtak meg. Ezek két közös jellemzője, hogy egyrészt a KSH által közölt adatok hitelességét erőteljes fenntartással kezelték, másrészt a 2021-es évre 7 – 7,5 %-os pénzromlást tartottak reálisnak. E véleményt támasztják alá a nyugdíjas inflációval kapcsolatos tapasztalatok is. A hivatalos kormányzati kommunikációban arról hallottunk, hogy a nyugdíjas fogyasztói kosár alapján számított infláció alacsonyabb, mint a fogyasztói árindex változása. Önök szerint a valóságban is ezt tapasztaljuk az élelmiszerek, gyógyszerek, egyéb általunk vásárolt termékek esetében?
Önkéntelenül adódik a kérdés: amennyiben a 2021-es infláció meghaladja a nyugdíjemeléssel elismert 4,8 %-ot, mi történik a különbözettel? Azt mikor kapjuk meg? Hogyan lesz betartva a kormány által gyakran hangoztatott törvényi kötelezettség: „az állam szavatolja a nyugdíjak értékállóságát”?! A konkrét választ hiába várjuk, csak szólamok, kommunikációs panelek hangzanak el. Ilyenek: a baloldali kormányok csak elvettek a nyugdíjasoktól, mi pedig adunk nyugdíjprémiumot, 13. havi juttatást, inflációt meghaladó nyugdíjemelést. Idősek vagyunk, de a memóriánk még sok mindenre emlékszik. Arra is, mikor volt a társadalmi teljesítményt elismerő vegyes indexáláson alapuló évenkénti nyugdíjemelés, a nyugdíjak felzárkóztató emelése, a korrekció intézménye, a szolgálati nyugdíjak, korengedményes és korkedvezményes nyugdíjak lehetősége, a 13. havi nyugdíj bevezetése. És arra is emlékszünk, mikor szűnt meg a rokkantnyugdíjasok ellátása, az előbb felsorolt kedvezmények rendszere, és mikor történt a nyugdíjrendszerben hosszú távon a legnagyobb kárt okozó magánynyugdíjak „államosítása”, 3000 milliárd forint más célra történő felhasználása. Nem feledjük azt sem, hogyan és mikor lett a járulékfizetéssel szerzett jogból adóként befizetett összeg alapján kapott költségvetési tétel. Hogyan lett az állami kötelezettségből „szülőtartási kötelezettség”, mely jogi eszközökkel kikényszeríthető!
Sorakoznak a kérdések, és a magunkban megfogalmazott válaszok. Dühösek vagyunk, de lassan megnyugszunk. Nem azért, mert mindent rendben találtunk. Csak azért, mert túléltük a járvány eddigi pusztítását. Ez a fontos! Mi, túléltük! Közben lassan közelít a Covid-áldozatok száma a 40 000-hez, és erről nem feledkezhetünk meg egy percre sem. És azokról sem, akik fűtetlen lakásokban, saját otthonukban, vagy az utcán, egy félreeső helyen fagytak halálra. Ahogy a híradásokban elhangzik, mindkét esetben a többségük idős ember. Emlékezzünk rájuk egy néma főhajtással. Akik maradtunk, vigyázzunk magunkra, szeretteinkre, a környezetünkben élőkre. Figyeljünk egymásra. Mi ennyit tehetünk. De vannak, akik ettől jóval többet. Elvárjuk, Ők is tegyék a dolgukat. Kommunikáció helyett tényleges intézkedéseket várunk anyagi biztonságunk, egészségügyi állapotunk és méltó módon élhető időskorunk érdekében.
Várjuk a 2022-es esztendőt. Idős emberként is kíváncsiak vagyunk, mit hoz a holnap számunkra, gyermekeink, unokáink, dédunokáink, egyszóval szeretteink számára. És az sem közömbös, mi vár közös hazánkra, az itt élőkre, az innen elszármazottakra, a magyarokra. Tudunk-e, hagynak-e békességben, tisztességben, önbecsüléssel élni, megértve a másik embert, odafigyelve az eltérő hangra, véleményre. Bízzunk abban, hogy az idős ember élettapasztalata, bölcsessége, higgadtsága sokat segíthet egy emberibb jövő megalapozásában. Hinnünk kell magunkban, a közösségeink erejében.
A változás lehetősége bennünk van. Ha nem megyünk el szó nélkül az igazságtalanság, méltánytalanság, embertelenség mellett. Ha nem legyintünk, amikor tennünk kellene valamit. Ha összefogunk, mert együtt többre vagyunk képesek. Ha megyünk, amikor menni kell, és hívunk másokat is! Ha küzdünk a magunk igazáért, és nem fogadjuk el, hogy 7 % fölötti infláció esetén a 4,8 %-os nyugdíjemeléssel meg lehet őrizni a nyugdíjak vásárlóértékét. Ha nem hisszük el, hogy a januári 5 %-os nyugdíjemeléssel mi járunk jól, nem a költségvetés. Gondolkodjunk, emlékezzünk, és cselekedjünk!
Hiszem, hogy 2022 a remény éve. Ahhoz, hogy ez valósággá váljon, készüljünk a tavaszra. Ne tétlenkedjünk!
Gondolatait lejegyezte:
Lukács András